Megosztom
"1997. augusztus 29-én kitört a harmadik világháború, aminek 3 milliárd áldozata volt."
– ezzel kezdődik James Cameron kultikus sci-fi akciófilmjének története. Pontosan húsz évvel később, 2017. augusztus 29-én pedig a Terminator 2. – Az ítélet napja újra megdörren a moziban, méghozzá hosszas digitális restauráció után egy eddig nem látott 3D-s változatban!
Arnold Schwarzenegger talán legismertebb karaktere, az élő szövet a fémvázon felújított formában a Corvin moziban debütál és két hétig kizárólag itt látható majd Magyarországon. A filmszínház legnagyobb, 460 fős Korda termében idáig nem voltak 3D-s előadások, most azonban a meglévő Christie CP4230-as 4K vetítő mellé egy újabb, azonos típusú gép érkezik, hogy a T2 – Az ítélet napja 3D-s verzióját ezzel a Double Stack Dolby 3D installációval, lenyűgöző képméretben és kiváló hangminőségben láthassa a közönség.
James Cameron 4 Oscar-díjjal jutalmazott filmje ráadásul a klasszikus 1991-es magyar szinkronnal tér vissza!
És ha ez mind nem volna elég: az első vetítés előtt egyetlen alkalommal, augusztus 29-én 18.00-tól látható lesz az eredeti, 1984-es Terminator – A halálosztó is, vagyis a legnagyobb rajongók egymás után mindkét részt megnézhetik a Corvin mozi Korda termében!
Pontos vetítési időpontok és jegyelővétel>>
Miért Dolby 3D?
A Dolby 3D az egyetlen olyan 3D-s vetítésre alkalmas technológia, amely az eredeti színekkel tudja a 3D-s tartalmakat megjeleníteni. A többi 3D-s vetítési rendszer valamilyen mértékben leszürkíti a színes tartalmat, s ezt a nem túl kedvező hatást az ezüst vászon tovább rontja.
Milyen vetítővásznat használnak a Dolby 3D rendszerű mozitermek?
A Dolby 3D vetítési rendszer a színhű megjelenítés érdekében megnövelt fényvisszaverő képességű (high reflection) fehér vetítő felületet használ.
Mi az előnye a kétgépes vetítésnek az egygépes megjelenítéssel szemben?
Lényegesen kisebb megterhelést jelent a néző számára, hiszen a kétgépes vetítésnél nem megszokott „triple flash” vetítési technológiát alkalmazzák, hanem a bal és a jobb szemünk számára szükséges képek megjelenítését két teljes értékű berendezés végzi. Teszi ezt nagyobb fényerővel, ami a 3D-s hatást növeli, valamint villogásmentesen, ami pedig csökkenti a néző szemének terhelését.
Miért előnyös a nézők számára a Corvin Mozi Korda termében megnézni a T2-3D verzióját?
A Korda terem elismerten az egyik legjobb moziterem az országban, 16 méter széles vetítővászonnal és kiváló Dolby 5.1/7.1 hangzással. A kétgépes 4K felbontású vetítés, ahol a 3D hatást két külön vetítőgéppel és tökéletes színhűséggel valósítják meg, sehol máshol nem elérhető Magyarországon.
A vetítőgépet a Christie Digital Inc. biztosítja, az egyedi Dolby 3D installáció és a műszaki felügyelet ellátása a CinemaNext Hungary kft. feladata. A film hazai Forgalmazója a Pannónia Entertaintment pedig az exkluzív kéthetes vetítési idővel járult hozzá a felejthetetlen élményhez.
Csatlakozz a Facebook-eseményhez!
Történet
Ami az emberiségből megmaradt, hamarosan újabb iszonyattal kell szembenézzen: a gépek elleni háborúval. A Skynet gépei egy új Terminátort terveztek, aminek csak egyetlen feladata van: elpusztítani John Connort, a gépek elleni harc vezetőjét. S minthogy a tervezés időpontjában a tudomány már képes az időutazásra, a Terminátort visszaküldik az időben, hogy Johnt még gyerekkorában pusztítsa el. Az emberek azonban szintén felkészültek az eseményre. Ők is visszaküldtek egy Terminátort az időben, aminek az a feladata, hogy megvédje az ifjú harcost. John Connor tehát tinédzser még, amikor életében megjelenik a két Terminátor, hogy egy végzetes összecsapásban számoljanak le egymással.
rendező: James Cameron; főszereplők: Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton, Edward Furlong, Robert Patrick; forgatókönyv: James Cameron, William Wisher Jr.; zene: Brad Fiedel; operatőr: Adam Greenberg.
Oscar-díjak: Legjobb hang, Legjobb vizuális effekt, Legjobb hangeffekt, Legjobb smink