2011-12-09
Rajzpályázat: „Vuk és az erdő állatai”

Szinte hihetetlen, de a kis Vuk idén lett 30 éves! Dargay Attila népszerű rajzfilmje bemutatásának 30. évfordulóját ünnepli a Corvin moziban. Ebből az alkalomból rajzpályázatot hirdetettünk 3-12 éves korú gyerekeknek „Vuk és az erdő állatai” címmel. A pályázatra rengeteg gyönyörű rajz érkezett.
A pályázaton résztvevő gyerekeknek, iskoláknak és felkészítő tanároknak nagyon köszönjük a lelkesedésüket, a részvételt és a csodálatos rajzokat.
Megható volt látni a gyerekek munkáit, a rajzok alapján elképzelni, milyen nagy elhivatottsággal készültek. Ennek tudatában a majdnem ezer beérkezett alkotás közül rendkívül nehéz volt kiválasztani azt a néhányat, amit díjazni tudtunk, illetve azokat, amelyek kikerültek a Corvin mozi falára. Az oldalon igyekszünk minélt több rajzot megjeleníteni azok közül is, melyekeket nem díjaztunk illetve a moziban sem kerültek kihelyezésre, így szeretnénk minden munkát elismerni, mert egy biztos, a gyerekek kitettek magukért, és a legjobb formájukat hozták.

Állatkerti belépőt nyertek:

Kömöz Dorka Emma

Szabó Anna Gréta

Hochrein Zsuzsa

Mozijegyet nyertek:

Domokos Benedek

Perjési Zsanett

Bán Adrienn

Vuk párnát nyertek:

Muszty Mária Csenge (4 éves)

Balogh Ferenc (7 éves)

Kiss Gréta (8 éves)

Társasjátékot nyertek:

Holló Fanni (10 éves)

Kassai Kristóf

Bánóczki Ramóna Rózsa (11 éves)

Vuk kirakót nyert:

Szűcs Ádám (7 éves)

Majdajk Melinda (10 éves)