Imagine Dragons: Smoke + Mirrors
Imagine Dragons: Smoke + Mirrors
96 perc,

Megosztom

Bővebben a filmről

2016. március 8. 20.00 Corvin, Toldi mozi

A márciusban érkező koncertfilmben a torontói fellépésükről készült felvételeket láthatjuk, ahol a zenekar 15 000 embernek játszott. Dan Reynolds, a zenekar énekese nemrég a Rolling Stone-nak adott interjúban mesélt a filmről:

Mindig akartunk egy ilyet csinálni, de végül csak most lett lehetőségünk összehozni, és úgy éreztük, hogy ennek a turnénak igazán volt egy különleges hangulata… Meg akartuk ezt örökíteni, és rájöttünk, hogy igazán király lenne olyan formában csinálni, ahol a rajongók összejöhetnek, és valami ilyesmit megtapasztalhatnak…

Az énekes hozzátette, hogy a turné különleges hangulatához nagyban hozzájárult az is, hogy a második lemez dalai nagyon jól működtek élőben, sokkal inkább tudott hozzájuk kötődni mivel azok érzelmesebbek és sokkal frissebb tapasztalatokat dolgoznak fel, mint a ‘Night Visions’ korong.

Az interjúból az is kiderült, hogy a ‘Smoke + Mirrors’ világkörüli turné a végéhez közeledik, ezután pedig a csapat egy kisebb pihenőre megy, és bár folyamatosan írnak új dalokat, egyelőre nem terveznek stúdióba vonulni és elkezdeni dolgozni a harmadik albumon.

(forrás: ShortScore.net)


Az Imagine Dragons 2008-ban megalakult amerikai rock-együttes, a nevadai Las Vegasból származik. A zenekar 2012 szeptemberében szerzett széles körű ismertséget, amikor a Night Visions címet viselő stúdióalbumuk megjelenését követően a második helyre került a Billboard 200 slágerlistán. Az együttes jelenlegi tagjai Dan Reynolds énekes, Wayne „Wing” Sermon gitáros, Ben McKee basszusgitáros és Daniel Platzman dobos.

A Billboard magazin szerint az Imagine Dragons 2013-ban az év végi rockzenei slágerlisták első helyén végzett. Emellett a hetilap a 2013-as év áttörést elérő együttesének tartotta őket,a Rolling Stone pedig Radioactive című kislemezüket mint „az év legnagyobb rockslágere” nevezte meg. Az MTV szintén az év legnagyobb áttörést elérő együtteseként írta le őket.

A rockzenekar a mai napig alternatívként van számon tartva, pedig sikereiket és népszerűségüket tekintve megállják a helyüket bármilyen populáris előadó mellett. 2012-es Night Visions című első albumuk ugyanis a szerethető, befogadható popzenét vegyíti a kvartett egyedi, rockos hangzásával. Erre azonnal felfigyelt a szakma is, így tavaly például egy Grammy-díjjal is gazdagodtak a fiúk, de ami még fontosabb, az az egyre csak növekvő figyelem és elismerés, amit a közönségtől kapnak...

A töretlen sikerű zenekar állandó fellépője világszerte a legrangosabb fesztiváloknak, így például a a Sziget Fesztivál egyik legemlékezetesebb buliját adták. Nem csoda hát, ha rajongóik lélegzetvisszafojtva várják a folytatást, ami végre megérkezett. A Smoke + Mirrors eggyel emeli a tétet, ezt pedig már a lemez előfutáraként megjelenő I Bet My Life című szerzemény alapján sejteni lehetett, amely máris számos ország slágerlistáinak élén landolt, egyre inkább a zenekar legnagyobb slágerének, a Radioactive című dalnak a nyomdokaiban jár.

Imagine Dragons: Smoke and Mirrors

Az első alkalommal láthatóak a mozik vásznain, az Imagine Dragons legsikeresebb koncertturnéjának legjobb számai . A rendkívül látványos és nagyszabású koncertfilm a modern technika segítségével a lehető legélethűbb formában idézi fel a koncertek igazi hangulatát.