Az Árpád-vonal a második világháború idején a Keleti-Kárpátokban több száz kilométer hosszan kiépített magyar védelmi vonal. Kárpátalja 1939-es visszafoglalása és az 1940-es második bécsi döntés után kezdik kiépíteni az ezeréves határok megvédése céljából. Az Árpád-vonal egyes védművei, bunkerei magyar mérnökök fejlesztései voltak. A lehetőségeket figyelembe véve a Honvédelmi Vezérkar Haditechnikai Intézete 1938 őszén különített el egy erődítési részleget, ahol nekiláttak a számos tennivalónak. Az erődítési részleg tervezői kapták azt a feladatot, hogy a völgyzárakban, szorosokban elhelyezendő bunkereket, egyéb harcászati elemeket először tervezzék meg, majd gyártsák le, s próbálják is ki. A megtervezett erőd elemeket először a hajmáskéri laktanya közelében építették meg, majd következett a lövészet, ahol minden egyes találatot lefényképeztek, majd elemeztek. A kísérletek eredményeit vették alapul a típustervek készítésekor, majd ezeket építették fel az eredetileg meghatározott helyszíneken. Az Árpád-vonalat a Hunyadi- illetve a Szent László-állás erődítményei támogatták. A világháborút követő évtizedekben politikai okokból érthetően lebecsülték a magyar honvédség második világháborús erejét és helytállását. Erre a sorsra jutott az Árpád-vonal is. Az utóbbi évek kutatásai azonban bebizonyították, hogy az Árpád-vonal egy korszerűen kiépített védelmi vonal volt, amely 1944 nyarán és kora-őszén eredményesen fékezte meg a szovjet előrenyomulást.

Rendező: Pajer Róbert
Operatőr: Csukás Sándor
Vágó: Poós A. Márton
Hangmérnök: Oláh Ottó