5. Magyar Filmhét - Nyomtalanul
5. Magyar Filmhét - Nyomtalanul

Megosztom

Bővebben a filmről

Filmünk az 1944. decemberében eltűnt fiatal magyar politikus, báró Atzél Ede nyomába ered. Atzél megalkuvás nélkül képviselte Erdély és a magyarság ügyét a két világháború között. Nem ismerte a megalkuvást. Sem a kommunistákkal, sem a nácikkal nem kollaborált. Korabeli visszamelékezések szerint 1944. decemberében Budapest ostromakor kellett átmennie a fronton a szovjet főparancsnokságra, hogy a Magyar Nemzeti Felszabadítási Bizottságot összekösse a Vörös Hadsereggel. Akkor nyomtalanul eltűnt, bár még az új magyar kormány is kerestette, semmi nyom nem került elő róla. Az eltűnt báró után hat árva maradt, akivel nem volt könyörületes az új diktatúra sem. Legkisebb fia, a ma már 75 éves Atzél Ferenc soha nem tett le arról, hogy megtalálja édesapja nyomait, még akkor sem, ha az orosz levéltárak mind a mai napig letagadnak minden kapcsolatot a báróval. Maradt-e mégis valami nyom, ami elárulja, hogy ki volt ő és miért tűntették el az oroszok a velük szövetségesként tárgyaló magyar katonatisztet. És persze az is kérdés, hogy miért akarják az emlékét is nyomtalanul kitörölni.

Rendező: Novák Tamás
Operatőr: Kiss Sándor
Vágó: Kiss Sándor